aug
4

Hát a tóparti csőrözés elmaradt, mivel Hulk lebetegedett, így csak Dorkával vagy Palival lett volna lehetőségem csőrözni, de ez éppen akkor és ott nem jutott eszembe. Szóval megvolt az éves Legalja fesztivál, amit szigorúan 30-50 fős baráti körben töltünk el minden évben. Az…

ápr
10

 Újabban elég frankó szakácsnő vagyok, úgy nyomom a kajákat, hogy ihaj! Piacozgatok, alapanyagot válogatok, főzögetek, sütögetek. Szerintem lassan bevezetek egy "praktikusan, occsoért" kategóriát is, mert tényleg kihívás ma megélni Magyarországon. A negyvenhétezer…

már
15

Mikor legutóbb volt egy hosszú hétvégém, eldugult a wécém, és romantikusan lögyböltük pumpával a felgyülemlett papírokat a barátommal. Ebből már sejthettem volna, hogy most meg a mosogató alatti csövecske kezd el ereszteni, de olyan naiv voltam, hogy azt hittem megúszom…

feb
16

Még októberben kaptam Anutámtól egy csizmácskát, ami ilyen bokajelleggel bírt, vagyis ilyen őszi csizmácska. Nagyon jól megvoltunk ő meg én egy darabig, aztán elfeslett neki egy területe, amin persze egyből eldurrantottam az agyam, hogy ezt mégis hogyan?Én meg az a típusú lány…

jan
30

 Mindjárt indulok végleges hónalj-szőrtelenítésre, remélem olyan lesz a hónaljam, mint egy bébisegg, és nem olyan szaros, hanem olyan puszilgatnivalóan selymes.Közben volt Hulk szülinapja, rendeztem neki egy kis vacsikát, mert én egy cukorfalat vagyok, meg ő is.Meg volt nálam…

dec
29

 Eltelt a karácsony, aludtam is kétszer egymás után. Évek óta nem volt ilyenben részem, de hát az alvás olyan, mint a biciklizés, akármennyit hagysz ki, mindig ugyanúgy megy!Hétfőn még rokonoztunk egy keveset, aztán nálam vendégeskedtek a legcukibb rokonaim, imádnivaló…

dec
25

 November másodika óta ez az első kétnapos hétvégém, laza, mi?A karácsony egy jó nagy púp a hátamon! Könnyen mondom ezt, mert a családom minden tagja velem egy városban lakik, akikkel hetente többször is beszélek, találkozom és imádom őket, mint kés a vajba, szóval a…

dec
9

 Valamelyik nap, asszem talán kedden, éppen 4 órát túlóráztam, és már csak egy órám maradt hazamenni, hogy utána visszamenjek újra dolgozni. Egy darabig kerülgetett az ideg, de aztán meg is érkezett menetrend szerint, amikor berontott hozzám a klubba egy fiatal, részeg,…

nov
24

Tegnap is meg előtte is aludt Hulky Hulkerson. Két nagyon jó éjszakánk volt együtt. Ölelős, óvós, puszilgatós! A kedvenc jelzőim egy éjszakára!Kár, hogy elromlott a redőnyöm, most nincs napfény, max ha tartom a redőnyt. Mondjuk amúgy sincs sok, úgyhogy azért annyira nem sír a…

sze
15

Vasárnap este Bazzsernál voltam, és csináltam igazi, hamisítatlan, oltári hamburgert, friss parival, salátával és a jó öreg, ínycsiklandozó húspogácsával. Hatalmas szakácsnő vagyok, megvesztek a fiúkák.Hétfőn vártam potyára az Ikeásokat, de benéztem a dátumot (ezt…

sze
11

 Na, ez is kemény hét volt!Hétfőn kölykök, előtte hivatali ügyeket intéztem, mert nehogy már legyen olyan hét, amikor nem jut ki belőlük.Kedden konyhácskámat összerakták, nagyon szórakoztató volt, amikor megkérdeztem, hogy ez az asztal akkor most mennyit bír el? Például…

sze
4

Hétfőn gyerekre vigyáztam. Kedden mentem a Lakásba reggel korán, fasz kivan, amikor várni kell, mikor azt mondják, hogy jönnek. Nyilván engem neveltek más értékrendben.Szóval ottan voltunk egész nap, talán akkor volt, hogy Dorka átjött hozzám, ittunk sörikét, dumizgattunk, sokat…

aug
13

 Na, jó, hogy elszóltam magam, battya meg a menyét!Szóval csütörtökön egész nap a lakásban lebzseltem, boldogítottam a jó kis burkolókat, vártam a csempét. Megjött, örültem, szép a fürdőszoba, seggem a földhöz csaptam örömömben!Közben Hulkkal az összeköltözésről…

júl
12

 Szerdán este Hulk itt aludt, az tutifix. Aztán csütörtökön Ikeában voltam újra, mert az egyik konyhácskájuk hozzám kívánkozik. Aztán este jött a barátom, akivel másnap lettünk kétévesek! Ő cukisága megajándékozott engömet egy pálmával! Örültem, mint majom a…

jún
6

Csütörtökön este voltunk egy fasza kis függőágyas helyen, nagyon tetszetős volt, ha olyan vagány lennék itt írásban, mint annak idején, akkor biztos azt írnám, hogy ki is csaptam sebtiben, de így csak maradok a jóval konszolidáltabb hinnye, de cukkermukker jelzőnél.Mindenkinek,…

máj
21

 Helló öcsibogyók! Események történnek, én meg nem vagyok jól újabban. Első sorban a városi életmód az, ami odakúr engem a földhöz. Igazából nem is a városi lét, inkább a budapesti lét. De ezt majd még később kifejtem.Szerdán volt valami. Ja, igen, Karesz átugrott,…

ápr
16

Gyerekek, akkor a szobám, bele lehet fulladni! Vagy mi.Szerdán temetésen voltam, édes kis Andikám nagymamájáén, délután villámgyors konferencia-megbeszélés a sunácskákkal, aztán Karesszal húztam Kármánba dumcsizni, majd értem jött Hulk, és mentünk Bazzserhoz, lepasszoltuk…

feb
20

 A mai bejegyzést egy körkérdéssel kezdem. Ki az, aki öt perc szoláriumtól olyan vörösre égett, mint a Nap?a) Yodab) Whitney Houstonc) Wendy Moira Angela DarlingA nyerteseket postán értesítjük.A történések pedig a következőképpen alakultak. Pénteken lazás voltam, talán…

feb
18

 Na, ma nagyon penge az agyam, és mindent tudok! Hétvégén voltam Bükkszentkereszten a stúdióval. Faszányos volt! Hulkkal saját kétszemélyes szobában aludtunk, igaz, hogy két külön ágy volt benne, ami volt vagy 170 cm, és mindkettőnk lába a falon volt, de azért megvolt a maga…

feb
5

 Na, gyerekek, hát nem mondhatnám, hogy eseménytelenül teltek a napok!Múlt héten pénteken mentem Hulkfalvára, két éjszakát töltöttünk ottan, sok evéssel, sok sétálással telt a nap, idegállapotom kicsit kirojtosodott, mert nem bírom én elfogadni, hogy a lakásban…

jan
25

 Egyelőre a fő idegeskedésem tárgya még mindig a majd' kétéves pindurka cukorság, ugyanis még mindig kórházban van, de ha lassan is, javulgat az állapota (kopkopkop).Egyébként. Vasárnap Nagyinál ebédeltünk, délután kis ez kis az, aztán szunyika, majd mentem Bazzserhoz, ahol…

jan
15

 Mielőtt minden poszt azzal kezdődne, hogy "mi az eres brét is csináltam az elmúlt napokban?", írok egy kis emlékeztetőt. Hogy kifejtem-e majd őket bővebben, legyen meglepetés.Kedden asszem itt aludt Hulky Hulkreson.Szerda ügyintéztünk Hulkkal, vettünk körömlakkot,…

jan
11

Csütörtökön is mentem a gyerekekért meg egyébként is, de hogy mik voltak még, arról halovány, lila fingom sincs. Nincs eszem, kéne legyen noteszem. Viszont arról fantáziálok, hogy be kéne hajtanom a maradék fizetésem a múltkori, egészségemre is káros idegállapotot előidéző,…

nov
2

 Pénteken szerelmes voltam a barátomba, aztán most éppen 10 percig erőltettem az agyamat, hogy mi volt még utána. Közben rájöttem, mert zseni vagyok. Szóval volt családi banzáj, isteni családommal, cukorédizabálnivaló kis kölykeimmel, kurva sok kajával, és fél8as…

aug
16

Gyerekek, hosszú gondolkodás után rájöttem, hogy mi a hobbim. A körömfestés. Egyébiránt kurva tehetséges vagyok és kreatív is. És milyen érdekes egybeesés, hogy a számomra árban és minőségben legkedvezőbb körömdíszítő márka neve: Moyra!Ma is királyat főztem. Unatkozó…

süti beállítások módosítása