Helló öcsibogyók! Események történnek, én meg nem vagyok jól újabban. Első sorban a városi életmód az, ami odakúr engem a földhöz. Igazából nem is a városi lét, inkább a budapesti lét. De ezt majd még később kifejtem.

Szerdán volt valami. Ja, igen, Karesz átugrott, aztán Bazsinál csináltunk francia sallert, majd ott aludtam. Csütörtökön Hulk nálam aludt, az bizonyos. Előtte Dorkát ünnepeltük Kármiban, hogy levizsgázott, reméljük, hogy a legnagyobb sikerrel. Aztán Hulkkal haza. Szundika.

Pénteken ő hajnalban el, én meg mentem kozmetikushoz. A nagyjából 4 km-re lévő kozmetikába 45 perc alatt sikerült eljutnom, mert telibevert egy foshalom ez a budapesti közlekedés! Mindenhol várni, dugó, piros lámpa, az utazó közönség minősége, szaga és hangereje pedig gyakorlatilag éveket vesz el az életemből. A kozmetika jó volt, isteni arcmasszázs, nagyjából két éve várok erre, de nem is tudtam róla, hogy mennyire.
Aztán haza, ott kis tökölés, kicsíptem magam, majd mentem Linivel találkozni. Vele be Szilvihez a kórházba, aki jobban van, aztán onnan mentem a koliba, mert hogy Hulk barátiköre mulat. Hulk még ekkor bőszen dolgozott. Megyek a jó kis hetes busszal, mellettem üvöltöző, részeges, huszonéves, utcagyereknek látszó egyének, én meg már eleve feszült vagyok az emberektől, akik nem tudnak viselkedni.
Majd az egyik odalép hozzám, átkarol, és mondja, hogy menjek velük. A testem azonnal fröcskölni kezdi az adrenalint, ideges leszek, mint az állat. De nagyon visszafogom magam, és azt mondom a piától bűzló fiatalembernek, hogy köszönöm, mára már van programom. De ő erősködik, hogy gyere, gyere, és látom, hogy személyes sértésnek veszi, hogy én nemet mondok. Rám fördmed, hogy miért nem tudok rendesen válaszolni (???). Én higgadtan mondom neki még egyszer, hogy nagyon kedves a felajánlás, de mára már van programom, épp oda tartok.
Ezerrel ver a szívem, és nem tudom, melyik a jobb, leszállni gyorsan a Keletinél, és várni egy újabb barmot, aki frusztrálttá tehet, vagy inkább menjek tovább, bízva abban, hogy leszállnak nem sokára. Leszálltak végül. Ott, ahol én. Szerencsére én csak utánuk, az utolsó pillanatban szálltam le, úgyhogy nem vettek észre. Aztán megyek a négyeshatoshoz, az orrom előtt megy el, de nem baj, hétköznap kora este van, még biztos nem kell olyan sokat várni. Ja, ahogy azt Móricka elképzeli.
Nos, vártam 10 percet, semmi. Csak gyűlik a nép ezerrel a megállóban. Hangosak, részegek, neveletlenek, vállalhatatlanok - hisz péntek este van. Aztán szembe jön egy villamos, amiről leszállítják az utasokat, és bemondják rajta, hogy nem jár a villamos mostantól, és a pótlóbuszokat várhatják. Ezt az én oldalamon állók nem hallották, csak én, és egyedül megindultam a villamospótló megállójához. Nyilván kurva nagy fless, az első villamospótlóra felszállni. No, de ne szaladjunk ennyire előre, mert azt még meg kellett várni. Közben pár ember beszólt, hogy így mucika meg úgy macácska, ANYÁTOK. Közben konstatálom, hogy a telefonom egy percen belül lemerül, isteni. Majd 15 perc után megjelent a busz, csurig töltve. Felszállok, szakad rólam a víz, bűz van, mindenkivel összeér a testem, tényleg mindjárt okádok az idegtől. Aztán nagy nehezen megérkeztem a célomhoz, és begyalogoltam a koliba.

El sem tudom képzelni, hogy azok a lánykák, akik konkrétan picsáig érő miniben és mondjuk jó kurvás csizmában mennek végig az utcán, hogy a fenébe bírják ezt! Én egyszerűen, nem kihívóan, csinosan voltam felöltözve, se a csöcs, se a popó nem lógott ki, és mégis betalálnak. Annyira bosszant ez az egymás fosba se vétele, ez a mérhetetlen torz világkép, amivel egyes emberek rendelkeznek. Az a véleményem, hogy budapesti emberek 75% mind erkölcsileg, mind szellemileg, mind udvariasság szempontjából kurva nagy nullák. Sokszor szégyellem, hogy én is budapesti vagyok. Tős-gyökeres. Felháborít, hogy ez a város ilyen szinten rothad, felháborít, hogy az emberek nagy része neveletlen és gyökér, és végtelenül kiábrándít, hogy milyen ápolatlanok, büdösek és ócskák.

Mostanában Budapest nem nagyon mutogatja nekem a szebbik arcát. Tényleg olyan érzés keresztül menni rajta, mintha gyomorba vágnának.

Aztán ugye a koliban ment a rendezvény, nem vettem fel a ritmust nagyon, végül Hulk is befutott, és mentünk haza.

Tele volt a hócipőm.

Sokat gondolok szegény, drága, kicsi Mamukámra, emésztem magam, hogy milyen rémes ez az egész, emésztem magam, hogy miért nem tudok sírni, mikor ennyire fáj. Tudom, hogy most már csak jobb lehet neki, mint eddig, de olyan mélyen bele tudok gondolni abba, hogy ez a pár év milyen pokoli volt.

Aztán ma reggel fel, Hulk ment útjára, úgy érzem mindig siet, mert én egy helyben állok.

Ma még voltunk a lakásban mesteremberrel, hogy méricskéljenek egy kicsit. Az a baj, hogy lehetnek nagyon praktikusak a dolgok, lehetnek nagyon világosak a bútorok, lehet jól kihasználva a tér - ha 32 nm az 32 mn marad.

Aztán Totóval meg Szabival mentünk Keszire Bazzserhoz. Cukor volt mindenki.

Holnap vasárnap, párom tanul szerdáig. Csak az tart életben, hogy ha minden jól megy, egy hónap múlva ilyenkor a tengerparton süttetem a testem, mert egy élet óta erre spórolok.

Jobb időket! Jobb kedvet! Boldogságot! Örömöt! Nevetést!