Vasárnap este Bazzsernál voltam, és csináltam igazi, hamisítatlan, oltári hamburgert, friss parival, salátával és a jó öreg, ínycsiklandozó húspogácsával. Hatalmas szakácsnő vagyok, megvesztek a fiúkák.
Hétfőn vártam potyára az Ikeásokat, de benéztem a dátumot (ezt állítja az ügyintéző), és csak jövőhéten jönnek megszerelni, amit sikeresen elpusztítottak igen rövid idő alatt a múltkor.
Közben vágtam a videót, mint a meszes. Esküvői haknivideó, habzó fostenger nyersanyagból. Imádok ilyenből vágni (irónia, you know).
Aztán kedden napközben voltam egyetemen, feliratkozni egy tárgyra, ami botrány a 21. században. De mégis megtörtént.
Este munkamegbeszélésen voltam, zseniálisan telt az este, boroztunk, brainstormingoltunk, úgyhogy még mindig nagy az öröm! De még nincs is itt a neheze! De eljön az is. Majd taxival zúztam az éjszakában... haza (hahahaha).
Szerda reggel újabb értekezlet, már az alkalmazottakkal együtt. Három kislány ura és parancsolója leszek. De lehet, hogy lesz ez még négy is. Kedves lánykák!
Aztán délután jött Karesz, hogy finisheljük a vágott anyagot, keményen térdeltünk a technika ördögének, levegőt is alig kaptunk, de végül úgy tűnik sikerrel jártunk!
Ma pedig ismét egyetemen voltam. Csak három tárgyat vettem fel. Teljesen bezsongva várom, hogy tanulhassak, és ezzel pontosan fordítottan arányosan dob fel a tény, hogy a csoporttársaim 80%-a éppen kilenc évvel fiatalabb nálam. Hát, nem fiatalodom!
Aztán a Lakásból elvitték a végső szemeteket, már csak masinák kartonjai várakoznak egy szelektív hulladékgyűjtőig tartó fuvarra.
Ja, és a legnagyobb császárság, hogy az APEH végre cselekedett, és pikkpakk kilenc hónap alatt kihordták a felismerést (ami számomra végig ismeretes volt), hogy nincsen tébétartozásom, mivel muthafucka munkanélküli voltam az elmúlt kilenc hónapban, és beng, az előző munkás adóévemből mégiscsak visszakapom a visszatérítésemet. Csodálatos! Kár, hogy ennek június végén kellett volna megjönnie. No, nem mintha most nem jönne jól.
