Mindjárt indulok végleges hónalj-szőrtelenítésre, remélem olyan lesz a hónaljam, mint egy bébisegg, és nem olyan szaros, hanem olyan puszilgatnivalóan selymes.
Közben volt Hulk szülinapja, rendeztem neki egy kis vacsikát, mert én egy cukorfalat vagyok, meg ő is.
Meg volt nálam még hamburgeres vendégség is, mert én olyan burgert csinálok, mindenki megbolondul.
Közben dolgozkálok, sajnos a tevékenységeim igen szűk témakörben mozognak, úgymint munka, család, nagyon kevés barát, Hulk. Iskola valószínűleg még vár rám egy kicsit. Rettenetesen fáj, de annak semmi értelme nem lenne, ha a drága állami féléveimet elvesztegetném, tejelni meg már tejeltem eleget a másik két dipliért (vááá, becézésben egyre mélyebben, egyre durvább - ahogy a nagysikerű László aztat megénekelte), úgyhogy most akkor kicsit várok. Hátha lesz olyan periódus, amikor mondjuk estin meg tudom csinálni!
Helyette úgy néz ki, hogy nyelvet fogok tanulni. Ha arra gondolok, hogy délre költöznék, akkor spanyolt, ha arra gondolok, hogy maradok, akkor felsőfokra az angolt. Nagy dilemma!
Lakásom meg szép, csodás, legnagyobb örömmel töltöm benne minden percemet, most is éppen fényárban úszik, olyan kis cukorfalat.
Itt egy kép, ami felkerül a falra pillanatokon belül:
Ja, meg keringőzünk is, ne tudd meg! Négy botláb ha találkozik, abban aztán van funky-faktor!
Néha elkap az idegbaj, nem tudom mi lehet ennek az oka, de olyan kényszerképzeteim vannak az utóbbi hónapokban, hogy úha, de nem is kényszerképzet, inkább a valóság némi kedvem szerinti torzítása. Hogy ne mindig rébuszokban beszéljek, íme egy példa: Anyu nem veszi fel a telefont, máris rémeket látok, és egész élethűen át is élem azt érzésekkel. Ha jól tudom, ez a katasztrófagyártás együtt jár a pánikbetegséggel, szóval azért helyén kezelem, de hogy milyen eszelős fantáziám van, azért az nem gyenge!
Mindenkinek szép, rettegésektől mentes napot!
