Andika sokkal bölcsebb annál, mint amilyennek látszik, vagy amilyennek az emberek elsőre gondolnák. Sokszor bánt engem, hogy nem is tudják az emberek, mikor megismerik, hogy milyen bölcs és milyen hihetetlen jó meglátásai vannak. Rávilágít, éreztet, kifejez, megértet.
Mostanában sokat találkozunk és sokat telefonálunk. Folyamatosan a férfi-nő viszonyt tárgyalgatjuk, mert ilyenek vagyunk.
És valahogy szóba került a Valentin nap. Amit egyébként kamaszkorunkban a halál napjaként emlegettük, kurvára utáltam, főleg, mikor nem voltam szerelmes. Nem irigységből, csak egyszerűen utáltam. Pedig volt olyan is, hogy éppen szerelmes voltam Csokiba, és még egy szál rózsát is kaptam tőle, de akkor is faszságnak tartottam (persze rózsát kapni szerettem, de nem csak Valentin napon). Éppen ezekről beszélgettünk Andival, amikor azt mondta, hogy oké, szarjuk le a Valentin napot, ne vegyenek virágot, meg semmi, oké, ezen az egy napon nem kell. És kész.
A másik dolog meg a kárácsony. Amit utálok, az az ajándékvásárlás (akit szeretek, azt amúgyis meglepem évközben, sőt, Andorral még kb nem is találkoztam úgy, hogy ne vittem volna neki valami kis nasikát-csokikát), ezenfelül pedig utálom, hogy az emberek le/el/fel/meglökik egymást, mindenki tolakszik, furakszik, gyűlölködik, hát kell ez a fasznak! De amit meg imádok az az, amikor összejövünk jó sokan a családdal, és fulladásig röhögjük magunkat. De az meg nem csak karácsonykor van, mert én a sok borzalmas szarság ellenére egy csodálatos és óriási családba születtem, és ezért minden nap hálás vagyok!
Bár tavaly volt munkám és pénzem vásárolni, de akkor eggyel kevesebb embernek kellett dolgokat néznem, mert nem volt még a szívem tele Andorral, de tudod mit? Nem érdekel!
De ha visszagondolok az egy évvel ezelőtti karácsonyra, ahogy mind együtt ültünk szenteste itthon, Nagyi, Dorkáék, Robiék, Anyuék, és közben telefonon Tomi, aki rá négy nappal meghalt... Istenem! Ilyenkor szívből remélem, hogy ő most a legjobb helyről néz bennünket édes feleségével, és boldogan mosolyog, hogy így együtt vagyunk.
Szóljon ez a bejegyzés azokért a szeretteimért, akik már nem lehetnek velünk; Papu, Nagyapó, Tomi, Gyöngyi! Szeretlek Titeket, és nem telik el nap, hogy ne hiányoznátok!
