Szoktam régebben saját magamat visszaolvasgatni - 6 év alatt van mit -, és pont eképpen cselekedtem az imént, és mit találtam??
Olyan nagyon sajnálom, hogy ilyen későn kezdtem a blogolást, nagyon bánom, hogy a megboldogult kamaszkorom nem csusszant bele! 19 éve koromtól írom, most meg 25 vagyok. Egy kis érettségi, felvételi, diploma, munkácska, munkanélküliség, big love, volt itt minden.
De a legdurvább tényleg a 15-18 éves koromig tartó időszak lett volna, amikor egy vad kamasz voltam, plátói szerelmek, depike, könnyű drogok, szenvedés, satöbbi, igazi kamaszkori lázadás, taraj, bakancs! Van egy naplócskám, amibe kicsit irogattam akkoriban, de az csak két szálon futott: az egyik az akkori szerelmem (és az akkori életem megrontója - de azt abban az időben még nem ismertem fel, tudod, kamaszok, nem tudnak gondolkodni, de azt hiszik, hogy igen), a másik pedig a jó öreg pázsit volt, tehát mikor találkoztam Levivel és mikor találkoztam Dzsóbácsival - nagyjából erről szólt a sztori. De olyan mókás lenne visszaolvasni ilyeneket, hogy Jézusom, ma Levi rám nézett kétszer, egyik egy másodperc volt, a másik MÁSFÉL!!! Beleremegett kezem-lábam. Ja, akkor még azt hittem a szerelemhez csak szerelem kell.
Szóval szeretem visszaolvasni magam, mert sokat tanulok belőle, sokat segít kívülről látni a helyzeteimet, és sok döntésemhez éppen az hiányzik, hogy kívülről lássam magam. Blogírás rulzik, ez a lényeg.
