Azt kihagytam tegnap, hogy reggel felhívtam a dokibácsit, hogy mi a pék fasza van a leleteimmel, és minden negatív, egészséges vagyok, mint a makk. Úgyhogy el is kedztem szedni a tabikát. De mondjuk még a rákszűrés eredménye nem volt meg, úgyhogy azért be kell majd mennem.
Aztán! Egész nap suvickoltam és raktam a rendet, hogy pedáns barátom nehogy felháborodjon a rumlimon, és bejött, mert itt aludt a kicsike, és annyira imádom, és annyira szerelmes vagyok belé, hogy ez valami hihetetlen! Minden létező szempontból tökéletesen nekem találták ki. Például miközben alszik mellettem, akkor is simizi a karom, és megpuszilgat néha, meg az volt, hogy néztük a Bíbor folyókat, kiskifli, nagykifli, és aztán érzem, hogy egyre lassabban lélegzik. Mondom neki, hogy ha akarsz menj be nyugodtan aludni, mindjárt vége a filmnek és megyek utánad. Erre ő:
Inkább itt alszom mögötted. Nélküled otthon is tudtam volna aludni.
Aztán még meg is etettem, és annyit röhögtünk, mert annyira idióta, jézusom, pont mint én, és ez döbbenetes!
Boldog vagyok vele, és a legszebb, hogy ő is pontosan úgy érez, ahogy én, és lehet vele beszélgetni kettőnkről, és szívből és vigyorogva mondom neki, hogy szeretlek, és ez csodálatos. Azt kell mondjam, még jobb, mint amikor Ricsivel jártam, pedig azt hittem akkor (és tulajdonképpn egészen mostanáig), hogy annál semmi sem lehet jobb. De mégis! KÖSZÖNÖM!
... és fáj a fejem, de úgy, hogy kábé nem látok (de lehet ám, hogy mégiscsak látok)
