A barátommal mostanában valahogy nem jó. Ezt ma sok latolgatás után elmondtam neki, mert konstruktívak vagyunk, és szeretnénk ha jó lenne.
Bárcsak néha meglepne valamivel! Nem kell semmi komoly, csak kis dolgok, mittudomén, "kinéztem egy szabadtéri koncertet, ingyenes, ugorjunk el megnézni", vagy ilyesmi. Csak hogy ne mindig azt halljam, hogy "ez a dolgom meg az a dolgom", mert én ezeket úgy hallom, hogy "ezért nem találkozunk, azért nem találkozunk". És közben meg tudom, hogy igyekszik, de ő nagy dolgokra gondol, én meg nem. Ő arra gondol, hogy én egy egész hetet akarok vele, de arra nem gondol, hogy mielőtt elhív sétálni az éjszakába, lerendezze a dolgait, és ne kelljen visszarohannia, vagy esetleg lemondania. Bár a tervezés meg az előrelátás az nem az ő reszortja. Csak egy kis furmány, az kéne, hogy meglepjen, hogy kitaláljon dolgokat, hogy menjünk moziba, sétálni, piknikezni, töltsük le ezt meg azt a filmet, meg ehhez hasonlók. Nem nagy dolgok. Kicsik. De furmányosak és meglepnek. Kis semmiből jövő cukiságok.
Most rohadjak meg?
Egyébként meg - mint azt oly sok ízben mondottam volt - a nyár akkor kezdődik, amikor engem megcsíp az első szúnyog. Nyugika, nem kell sokáig várni, mindig én vagyok az első és az utolsó is. És a kettő között pedig rojtosra csípnek, én meg kicsit allergiás vagyok, és ezért nagyon fájnak, és a szúnyogok rászolgáltak, hogy gyűlöljem őket.
Csacsi szúnyogok!
Ha olvassátok a blogot, léci ne csípjetek meg! Szívesen megszúrom magam és egy kis edényből etetlek titeket a véremmel, csak ne csípjetek meg! Deal?
Ma egyébként bébisintérkedtem, cukkerédes Hannababára vigyáztam, mese az a gyerek!
Plusz - még nem biztos - lehet, hogy megyek Afrikába két hét múlva! A libidómról meg ma sem beszélek.
