Nem is tudom, hogy el kellene-e mondanom, hogy van velem egy kis gond. Az apámra vagyok rettentő pipa, mert most jutott el az agyamig - nem is olyan régen -, hogy ő egy irdatlan nőcsábász. És a komolyan vehetetlensége okoz nekem mérhetetlen csalódást. Gyötrődöm. A szülőben csalódni fájdalmas dolog. Sosem volt szoros a kötelékünk, és mindig is rühelltem az olyan típusú férfiakat, mint amilyen ő. Hiú, büszke, csélcsap, lekezelő, türelmetlen, kompromisszumképtelen...
A szüleim egyébként elváltak. Ezt a mai napig csodálatos dolognak tartom, mert apám rossz apa volt. Nem tudom ugyan, hogy milyen egy jó apa, de gyerekkoromban sem törődött velem sokat. Mindig azt mondta, hallgass anyádra. Aztán egy szép napon elhagyott bennünket, becsapva Anyukámat. Ez eleve predesztinálta, hogy kurvára tartottam a férfiaktól. Mindig. Nem bonyolódtam bele semmibe, mert tudtam - hisz tapasztaltam -, nem számít a jólét, nem számít a család, nem számít az odaadás, nem számít a szeretet, a feleség, a gyerekek, a meleg otthon, mindent könnyedén fel lehet rúgni örökre egy jó numeráért. Miért bízzak meg bárkiben, minek szeressek bele bárkibe, ha ez lesz a vége? Minek kockáztassam a szívem? Én monogám típus vagyok. Kíméletlenül lelkiismeretes, maximálisan megbízható, lojális. Egy szent vagyok, baszki, na. De valószínűleg azért, ami történt a családomban. Láttam, ahogy anyukám kiszenvedi ezt a dolgot, hosszú évek alatt. Láttam, ahogy az öcsém megszenvedi és szenvedi a mai napig. Mert neki nem volt senki, aki adott volna egy pofont, amikor kellett volna, ezért olyan zabolátlan, hogy ihajja, nagyon könnyen elveszti a türelmét, lobban, robban, azonnal eldurran az agya. Én is cipelem a terheket. Ezekre mostanában jöttem rá. Az, hogy 25 éves koromig nem volt komoly kapcsolatom, hogy mégis halálosan szerelmes voltam egyedül, fizikailag fájt, hogy mennyire vágytam egy férfi ölelésére, konkrétan emlékszem, ahogy a szobámban összekuporodva a földön sírok, hogy vajon miért nincs mellettem az, akit szeretek. Úgy voltam párkapcsolat függő, hogy sose volt párkapcsolatom. Tényleg pokolian vágytam rá. De semmibe sem mentem bele, inkább nem voltam szerelmes, inkább nem hívtam fel soha senkit, mert biztos elhagy, mert biztos megcsal, mert biztos nem tetszem neki, mert biztos át akar baszni, vagy éppen csak meg.
Ha az ember életében lévő összes kontaktust, melyben férfiakkal interaktál, egy kördiagramon ábrázoljuk, az apja lesz a legnagyobb cikkely. A legnagyobb mintavételi arány az apa. Ezért olyan mérhetetlenül fontos, hogy milyennek ismered meg az apát. Mert olyannak fogod megismerni a férfit. Az apa tulajdonságaiból következtetsz a férfiéra. Az egyedit általánosítod és vetíted a csoportra. Így működünk, ezt nem tudod felülírni. Hiába téves a nagy cikkely, hiába rossz a minta, ezt fogom elkönyvelni, mint tényt. A férfiak elhagyják a nőiket, leszarnak mindent, csak magukkal törődnek, szarba sem veszik a nőket, szarnak a szerelemre, elhagyják a családjukat. Aki ilyen definíciót kap a férfiakról, annak ez lesz az alapértelmezett. És sajnos ezek olyan tulajdonságok, amik sokakra igazak is. A barátok barátai, az ismerősök sztorijai, a filmek mind arról árulkodnak, hogy igen, ez igaz lehet. Csak éppen arról feledkezünk el, hogy ha bármilyen más tulajdonságok után hoztuk volna létre az agyunkban a férfi-képet, akkor azokat a tulajdonságokat is megtalálnánk a többi férfiban. Mert aki keres, az talál.
És hiába van ellen példa, mert azokra azt mondja az agyam, hogy aha, most nem, de majd később biztos. Az apám se volt mindig csélcsap.
És ezt kurva nehéz kiirtani magadból. Mert ez a te valóságod. Miért akarnál egy másik valóságot befogadni és feldolgozni? Vagyis inkább úgy kérdezem: képes lennél rá? Biztos tud segíteni pár 100 000-ért egy pszichológus. Ehhez kétség nem fér. Mert azért ez nem egy extrém eset. Minden 4. elvált család leánygyermeke valószínűleg hasonlóképpen érez. Az lenne a furcsa, ha nem így éreznék. De a faszért kell nekem ez a bizalmatlanság-púp a hátamra! Ez egy rakás bajom okozója. És a legrosszabb, hogy ha valaki felé azt a benyomást kelted, hogy nem bízol benne, egy idő után okot is fog adni rá. Hiszen - ha úgy is erre számítasz - tessék.
Nem hiába van, hogy a hülye gyúrós gyerek azt hajtogatja a nőjének, hogy te kurva, te biztos mindenkivel baszol a hátam mögött, akkor a kislány akár már meg is tehetné, ha a büntetés már úgyis megvan érte...
Szóval ilyeneken gyötrődöm újabban, rájövök, hogy mennyire megkeserítette az életem az apámmal való viszonyom, a ridegsége, a gúnyossága, a rémes viselkedése, és hogy ez meddig lesz kihatással az életemre? Nyilvánvaló sajnos a válasz.
Minden esetre a probléma felismerése az első út a megoldás felé.
