Hát, ugyan párhrhrtnerem továbbra sincsen, de legalább a belem kidolgoztam szerdán meg csütörtökön, de kábé annyira, hogy a kimerültségtől olyan röhögő görcsöm volt, mint bármelyik beszívott kamasznak.
De kurva jól telt ez a két nap a sok munkától és eszelős fáradságtól eltekintve.
De a legjobb persze nem ez volt, hanem hogy találkoztam Hulkkal. Olyan volt, mint egy randi. Kicsit több könnyel.
Az a nagy büdös kurva igazság, hogy még mindig imádom. Négy órát voltunk együtt, mindent megbeszéltünk, és megöleltük egymást, jaj, de kurva jó volt! Nagyon hiányzik és nagyon szeretem! Akkor este nagyon rossz volt, hogy semmit nem szólt az egészhez, de ma elmondta, hogy ennek mi volt az oka, és örülök, hogy nem kell szoronganom és feszengenem, hogy ez most akkor tulajdonképpen mi a franc volt?! Nincs bennem aggódás, hogy szeretett-e egyáltalán, nincs bennem harag, nincs bennem düh, csalódás... Fáj persze, hogy jelen életszakaszunkban nem összeegyeztethetők a vágyaink. Nem mondom, hogy soha nem is lesz az, de az biztos, hogy egyelőre mást akarunk. Ő önmegvalósít, önigazol, én meg már haladnék egy felnőttebb élet felé. Szó sincs arról, hogy házasodnék jövőre, csak összeköltöznék, felnőtt párkapcsolatot élnék.
Jelen állás szerint boldog lennék, ha egy szép napon újra közös napjaink lehetnének.
Ez valami plátói szerelemféle most.
Ma is ezer dolgom volt, minden nap ezer dolgom van, de muszáj mindent archiválnom, hogy tudjam legközelebb is, hogy milyen stádiumai vannak egy szakításnak. Fuck. Mennyivel könnyebb lenne az élet, ha elég lenne egy jól működő kapcsolathoz, hogy két ember szereti egymást!
