Na, már megint folyogat a víz lefelé a Dunán.
Az fix, hogy vasárnap voltam strandon, ami kurvára király volt. Nem sültünk meg, nem esett a hó, hanem inkább király volt, plusz már nem csőlakóként mentem ki 500 Ft-tal. Mindjárt más volt a gyerek fekvése.
Aztán hétfőn bébiszitteltem, olyan helyesek ezek a gyerekek, bírom őket és ők is engem. Kapom az ívet tőlük, de tényleg veszett jó Méripoppinsz vagyok! Nem rinyál a gyerek, nem rosszalkodik, néha lehet csibészkedni persze, nincs vasfegyelem, és röhögni meg aztán nagyon sokat lehet, mert állati jó humorú kiskölykök ezek, szóval csípem őket, na, és fájó szívvel hagyom abba ezt a dolgot, sokat fogok rájuk gondolni. De más vizek várnak rám, más, megterhelő, kihívásokkal teli, felnőtteknek való meló vár.
Voltam a lakásban is, kicsit hajtjuk éppen a szopótalicskát, mert a festő csak úgy kábé randomra adott árajánlatot, Moirácska pedig a precíz bánásmód nagy rajongója, nem nagyon csípi az ilyetén hanyagságot. Úgyhogy most újra átrágtuk a dolgot, nem dobott fel. Baszki, be kell fosni, hogy mennyiért festenek ki egy 32 nm-s lakást!
Aztán találkoztam a Barátommal, meg is néztük a Lakást, este meg Bazzsernál háltam.
Kedden bébisintérkedés után a Barátommal találkoztam, voltunk az Ikeában, én hullácska voltam, és még a cipő is lenyúzta a bőrt az egyik kedvenc lábujjamról. De szerencsére nem látszik, talán megmaradok.
Aztán szerda az meg ma van. Ma is gyerekesdi, aztán haza, aztán Lakás. Alakula, de még legalább egy hét, mire kész a felújítás. Aztán jönnek a bútorok meg a háztartásigépek. Sokat gondolkodom mostanában azon, hogy mit kell enni ahhoz, hogy az embert pénzt szarjon és/vagy lélegezzen ki.
De elvileg a kanapén kívül minden meglehet két hét múlva.
Ugyanitt keresek 200 000 HUF alatti, kinyitható, mindennapos alvásra alkalmas, ágyneműtartós sarokkanapét, nem dohányzót, nem csúnyát.
