Helló, öcsibogyók! Szerdán nem dolgoztam, hanem helyette elmentem Andikával kanapéjot nézni, hogy többé ne kelljen Hulkkal az igényes, ágyban történő... khm... pókerezést mellőznünk. No, de nem akarok ilyen mélyre menni, legyen elég annyi, hogy ketten egy ágyban neccesen férünk el, még ha alapvetően igen közel is alszunk egymáshoz, arról nem is beszélve, hogy egy húszéves Ikea ágyam van, ami már eléggé recseg-ropog-nyikorog minden nagyobb sóhajnál.
Este felvettünk Andrissal egy jó kis próbaadást, leszbikus témakörben. Majd rávilágítottam Hulknál, hogy milyen zseniális lenne, ha nálam aludna, úgysem alszunk együtt hétfőig.
Csütörtök volt a kemény nap. Reggel bébiszitteltem. A kisfiú meg volt őrülve, odament a csövesekhez, hogy sziasztok, micsináltok?, meg a diplomatákhoz, hogy ti miről beszélgettek? Nem győztem visszahúzni a közelembe, és közben persze benthagyni a röhögést. Édes pofa volt. Aztán én haza, felkészültem kicsit agyban a mai konferenciára, majd indultam újra a gyerekekért, ezúttal mind a kettőért. Minden oké volt egészen este hatig, amikor is megindult az észvesztés, fogócska, diliház, miegymás, én röhögtem, mert kurva jófejek, de persze úgy, hogy ők ne lássák, mert hát amit nem lehet, azt nem lehet. De például a kisfiú azt mondta, hogy egyszer apát elvitte egy sofőr, de mivel még a gyerek kicsi, úgy sikerült neki, hogy fosőr. És ezt hajtogatta, majd mikor rájött, hogy mit is mondott valójában, természetesen a nővérével kéz a kézben elő is kellett adniuk rögvest, mit is csinál egy fosőr. Ezen a ponton már nehezen bírtam ép ésszel.
Aztán Bazsika elébem jött, mert elvitt valami koncsertóra. Ugye múltkor volt az a jó kis összeszólalkozásunk, hogy már hónapok óta rutinból átmegyek hozzá, és ennyi. Semmi felemelő, semmi magasztos. Én ezt a hangulatemberségének tudtam be, ő a felnőttélet velejárójának, és így nem jutottunk dűlőre. Úgyhogy csütörtök este volt a revans, de nem volt semmi más, csak elmarháskodtunk. Mondjuk jobb volt, mint az elmúlt pár hét bármelyik találkozása.
Aztán gondoltam bent alszom Hulknál, de aztán mégsem.
Pénteken (vagyis gyíkok kedvéért, máma) hajnali, megveszekedett hatharminckor keltem, és nagyon meglepően egész könnyedén. Felvettem a csini göncöt, kiskosztüm, körömcipő, kutyafasza. Mert mentem konferálni konferenciára. Ügyes voltam és okos. Simiiiiii.
Közben hülyeségek miatt vagyok nagyon feszült. Például azon, hogy a dolgok nem százszázalékosan az én kényem és kedvem szerint alakulnak. Nem tudom, mi van velem, de ezt újabban elfogadhatatlannak tartom. De pl. olyan szinten, hogy ha mondjuk valaki, akit egyébként se csípek, mondd valamit, ami az én meglátásommal ellentétes, akkor azt a továbbiakban dilettánsként kezelem. De mondjuk itt egy példa, hogy aszongya egy csaj, hogy én csak a tojás fehérjét eszem meg, mert a sárgájából lesz a kiscsibe, és a csirkegyilkossághoz nem járul hozzá, most akkor tényleg, ha abba bele se megyünk, hogy ha a fehérjét megeszi, akkor a hozzátartozó sárgájának már oly mindegy, de hogy arról sincs tudomása, hogy a sárgája csak táplálja a csirkeembriót, és kurvára nem abból lesz a csirke, nonszensz! És én ilyenkor felállnék és szó nélkül elmennék, hogy na, hát akkor szia (mint a Közös többszörösben Michael Keaton, mikor a doki kiböki neki, hogy embereket klónoz). De most meg ideges vagyok, hogy milyen hülye emberek élnek, és például szavazati joguk is van. Nem tudom, miért bosszankodom újabban ilyeneken. Meg ha mondjuk valakit én butának, gorombának, idegesítőnek találok, akkor azt mért nem tartja mindenki annak? Fel vagyok háborodva! (nem, még véletlenül sem röhög). Úgyhogy újabban elég feszülten telnek a napjaim. Vélhetőleg a munkamentes időszakom miatt kialakult kisebbségi érzésemet kompenzálom azzal, hogy én vagyok a legeslegfaszább, és minden embernek pontosan ugyanúgy kéne gondolkodnia, mint nekem, és pontosan ugyanazokat a dolgokat kéne szeretnie, mint nekem, és én vagyok minden emberi viselkedés miértjének ismerője, és mert én tévedhetetlen vagyok. Fuck. Most hogy így írom, bevillant; asszem mindenhatókomplexusom van. Fuckfuckfuck.
Ja, de önző disznó vagyok, hát folyton csak magamról beszélek! Veled mi van? Semmi?
