Jáj, gyermekek in the Urrr, ma nincs jó kedvem, ejmiakő!
Tegnap volt jó kis Konferencia, nagyon penge voltam, csak egyszer mondtam, hogy Dzsémsz Kameron, de mindegy. Vicces is voltam néha, és nevettek. Nekem néha sztendápposnak kéne lennem. Mondjuk ma nem.
Konferencia után meg volt a nagy afterparty, tudod, az első után Misivel keveredtem össze, a második után is vele, a harmadik után asszem az Izével, és a negyediken senkivel, mert akkor már majdnem tetszett nekem Hulk, és kurvára emlékszem, hogy én ültem, ő meg állt, és megsimította a combom, és olyan édes volt! És akkoriban csapogatott belém a villám, de neki ekkor még halovány fogalma sem volt az egészről.
Szóval volt az afterparty. Nagyon jó volt! Sok zene, pizza, üdcsi, rengeteg ember, és mind vittek be táncolni, és tudod, ahogy végignéztem az embereken, akiknek a nagy részét nagyon szeretem, és örömmel vagyok velük napi kontaktusban, rá kellett jönnöm ezredjére is, hogy milyen mérhetetlenül hálás vagyok, hogy Andorral lehetek, és nem "kell" hagynom, hogy részegen végre úgy érezzem, hogy kell valaki, aki nem is kell, és nem kell másnap szégyenkeznem, hogy a picsába, nem is akarok semmit tőle, miért volt hát ez tegnap? Annyira boldog vagyok, hogy ezen túlestem! Remélem mindörökre! Az én életem volt, kétségtelen, de nem úgy akartam élni! Az egy másodlagos opció volt. Egy pótcselekvés. Tényleg, de tényleg az volt. Mióta Andor van, nincs űr. Komlyan mondom, hogy sírok, mikor ezt írom! Tudom, hogy nem kéne sopánkodnom, hogy mi volt régen, de annyira nem érdemeltem volna meg a régi sok szarságot! És igen, ismerem a mondásokat, hogy nevetni csak az tud igazán, aki eleget sírt, meg hogy szenvedned kell ahhoz, hogy ha beüt a jó, akkor meg tudd becsülni, de akkor is, látom magam előtt, amikor nem volt ilyen az életem, és megsiratom, kurvára megsiratom! Pedig most se mindig leányálom.
Na, lényeg az, hogy a buli nagyon jó volt! Igazán jó! Kár, hogy azt a kurva Szalai Évát nem lehetett betenni, mert ritkán van kedvem ugrálni rá!
Aztán bent aludtam Hulknál, imádom.
Aztán fel, aztán beszéltem egy emberrel, de nem tudom már, hogy mi meg hogy. Semmit nem tudok. Az ember elbiznytalanodik, ha sokáig nincs igazi sikerélmény.
Tudod miért választom ezerszer inkább azt, hogy pasim legyen és munkám ne, mint fordítva? Mert ha pasim nincs, akkor engem ér a csapás, ha meg munkám nincs, akkor a képességeimet. Holott tudom, hogy egyikkel sincs gond. A gond mással van, de ezt most hagyjuk.
Szóval, igen, fáj, hogy nincs munkám. Nagyon szar, hogy nincs rendszer az életemben. Zsúfolt minden napom és minden hetem, de mégis kicsit hiábavaló.
Ma volt osztálytalálkzóm, az első gimis osztályommal. Az egyik srác tavaly szívinfarktust kapott, de hál' istennek most már talán tökéletesen egészséges, de egy hajszálon múlt! Hát mi ez? Annyira lesújtott ez a dolog, hogy igazából talán ezért is vagyok most ennyire passzív.
Na, mindegy, lassan elteszem magam holnapra. Igazából jó volt egy kicsit fanyalogni, meg Coldplaytől hallgatni ezt a számot, mert bőgtem egy kicsit, és a sírás jót tesz a léleknek. A sírás legalább olyan jó, mint a nevetés. Persze a kiváltó okok nyilván nem, de az élettani hatások annál inkább. Nagy levegő, sóhajtás, kisimul a lélek.
