"Szép az alkony, elringat a kék öböl,
Nézd a szeme tündököl, jobb alkalom nem kell.
A lány egy szót se szól, és bizony nem is szól,
Ha meg nem csókolod."
Nem mondok semmit egyelőre, de annyit igen, hogy eszembe jutott egy funny jelenet.
Éppen a VOLTon voltunk, egycsilliárd fok, sehol egy árnyék. Mi ketten Andikával egy nagy sátor bejáratához feküdtünk le, mint a heringek, mert ott volt csak egy csepp árnyék egész városszerte. Éppen már a napszúrás meg a délibáb kerülgtett minket, amikor mondtam valami poént, amin Andika, mint az ellő szamár, elkezdett vonyítva röhögni, mire mondom neki, hogy a te nevetésedtől a holtak feltámadnak, és mind szeretné elkérni a mosolyod, hogy a magvait elültesse és kicsíráztassák, és egy kis cserépben nevelgessék. Erre ő ezt olyan komoly bóknak vette, hogy rögvest vissza is vágott: Te pedig egy habos, forró kapuccsínó vagy egy hideg téli estén a kandalló mellett.
A verbalitás a mi pásztorunk.
