Tegnap volt egy nagy stúdiós gyűlés, aztán pedig megnéztük a Félelem és reszketést, nagyon fáin volt egymilliomodjára is, imádom! Aztán eközben ment kint a Koktél parti nevű intézmény, ahol ott volt a jó öreg Baszógép, de már meg se kottyan nekem, ő meg hozzám ér, mert be van baszva, és egyből dugna minden nőneműt, na de nem megy az ilyen könnyen faluhelyen. De vele volt a másik retardált barátja, bocs, srácok, tegnap ezt nektek is elmondtam, ami szívemen, az a számon, és nagyon idegesítők voltak. De nyugalom, túltettem magam az ügyön. Emesével lelkiztem nagyon sokat, annyira sok a közös metszet, soha nem gondoltam volna, persze nyilván ég és föld vagyunk, de nagyon sok szempontból hasonló dolgokat éltünk meg, és tegnap mondott is egy csodálatos mondatot: annyira szeretnék a szemefénye lenni. Ez meg is hatott, úgyhogy innen a bejegyzés címe.
Aztán. Egyszer csak a nagy lelkizés közben megláttam ezt a szimpatikus, ám annál fiatalabb urat, akinek még mindig nem adok nevet. Fel is csillant a szemem, majd telt az idő, eltűnt, meg mászkáltam közben erre-arra, aztán csak belebotlottam. Ő többekkel volt, meg én is. Kicsit dumcsizgattunk mind, aztán végül hajnalban behívott egy teára a szobájába, kedves. Egy kedves jelenség. Még dumáltunk egy darabig, de nem is tudom, hogy mennyi időn át, az tuti, hogy 3:50-re kísért le a buszomhoz. Olyan kedves! Szóval felcsigázott.
A mai nap egyébként jó volt, a munkika ment ezerrel. Este metál koncsertóra megyek. Mondtam ennek a kedves és szépen vigyorgós fiatalembernek, hogy jöjjön velem, szóval ha nem kell dolgoznia éjjel kettőig, akkor... :)
