Pénteken itt volt Bazsika, mert úgy volt, hogy festünk egy képet a falamra. A látens művész és dilettáns kalandjai címen. A dilettáns én volnék.
De minden zárva volt, ahol festéket tudtam volna venni, úgyhogy ez a projekt is megoldódott. Egy időre.
Aztán szombaton kozmetológus, utána pedig irány Hulk-földe. Még jó, hogy előtte beugrottam egy pisire a közeli plázába, mert avartűz miatt másfél órát állt a vonat a pusztában. És akkor elárulom, hogy a pokol egyik legmélyebb bugyra, amikor a a semmi közepén kétségbe esve rádióállomást keresel a telefonodon, de csak egyet találsz. A Neo Fm-et, amin R-gotól a Létezem szól! Akárhogy keresgéltem, nyomkodtam pánikszerűen a telefonomon a tuning gombokat, semmi más nem jött be!! És a Szikora csak mondja, hogy mit szóóólsz, milyen az élet, az a fontos, az a fontos, az a fontos, hogy ééélek (sírok, ha erre a pillanatra visszagondolok!), és akkor halovány reménysugárként 120 kínkeserves másodperc múlva végre átbillenek egy másik csatornára, ahol német nyelvű opera szól!!! Remélem nem kell tovább ragoznom; zokogtam.
Végül leértem, minden rendben volt, párhrhrtneremmel örültünk egymásnak, mint majom a farkának. Másnap húztunk Harkányba vellnesszelni. Ne tudjátok meg, gyerekek! Amihez én nagyon értek, az a vellnesszelés! Az nagyon megy nekem. Tulajdonképpen díjat is érdemelnék érte szerintem már nagyon régen, de az a minimum lenne, hogy ebből kéne megélnem. A harkányi termálfürdő egyébként is nagyon adja (azért használom ezt a szlenget, hogy 12 év alatti rajongóim is értsenek - ezúton is császtok!), nagyon ízléses, nagyon kényelmes, nagyon fincsi, persze elég büdös, de olyan a bőröm most, mint egy istennőé.
A szálláson is nagyon jól elütöttük az időnket. Hát hogy mondjam... Most, hogy köszöntöttem a gyerekeket, inkább nem számolok be részletesen, maradjunk annyiban, hogy van mit kipihenni még a mai, munkába visszatérés előtti utolsó szabadságomban töltendő estén.
Ma napközben vissza Hulk-földére, onnan meg hazavonatoztunk. A leszállásom és a hazaérkezésem közt eltelt negyedóra alatt három csodálatos dolog is történt velem. Az egyik, hogy Ganxgkszta Zoltánnal egy járaton utaztunk, amit csak a pályaudvaron konstatáltam - nagy szerencséjére, mert bizonyára a magvaira törtünk volna Hulkkal -, a második, hogy nem volt bérletem, vettem egy jegyet, de mielőtt lukaszthattam volna, egy nagyobb turista tömeg besodort a mozgólépcsőre. A harmadik pedig, hogy az APEH végre megküldte nekem az oly sokáig popókájukat melengető pénzemet, amitől kirügyezett bennem újra a nyaralás reményébe vetett hitem virága (ki a költő, baszod?)!
Amikor ezt a három dolgot elmeséltem Nagyinak, csak annyit tudott gyönyörtől remegő szájjal, elcsukló hangon mondani: hoooogymicsodaaaaa? Csak nem a szép reményű Gangxkszta Zoleeval utaztál egy vonaton?!
Egyébként lebarnultunk.
