Szerdán a Barátommal megvásároltuk a konyhát. Sírva konstatáltam, hogy a konyha nem olcsó játék hülye gyerekeknek.
Aztán hazajöttünk, megtaláltuk a libidómat. Aztán ő el, én meg nem is tudom. Csütörtökön voltam valahol. Miért ilyen kurvára lukas az agyam az elmúlt hónapokban? Ja, csütörtökön beiratkoztam egyetemre. Izgatottan várom! Aztán Hulk jött segíteni takkerolni a csempét a Lakásban. Jaj, de meghitt volt, és milyen jó! Lehet, hogy egy szép napon ez lesz az otthonunk. Aztán Bazzserral ebéd, majd Karesszal tali, és asszem Linihez mentünk. De az lehet, hogy már pénteken volt.
Közben meg, tik-tak, itt az első munkanapom ideje a nyakamon, remélem örökké tartó, felfelé ívelő, őrületes karrier vár rám, és végre elköltözhetek a Lakásba, és egyedül élhetek a magam rendje szerint! Olyan boldog lennék, és olyan sok frusztráció peregne le a nyakamról, hogy talán fel is repülnék. Nyilván jó itthon, de ez már nagyon régen nem nekem való. Elvégre mikor éljek úgy, mint egy 27 éves, ha nem 27 évesen?
És most jön a zaftos fröcsögés!
Az a legnagyobb bassza meg, hogy én már legalább négy éve érzem konkrétan, hogy elég volt, önállóan kell élnem, de sajnos nem megy az olyan könnyen faluhelyen. Nyilván te is tudod milyen az, amikor a szüleid - annak ellenére, hogy mindent megadnak - nem fossák briósban alád a pénzt (elnézést kérek a szemet gyönyörködtető képért), plusz ha el is helyezkedsz diploma után egy fasza rádióban, jó keresettel, az, mint ismeretes, nem tart örökké, és amikor meg szerkesztőként helyezkedsz el egy tévécsatornánál, ott meg egy alattomos, sunyi, tulok biaccs nem fizet ki, majd eladó leszel két diplomával és két nyelvvizsgával, és abból még mindig igen nehéz fenntartani egy 32 négyzetméteres lakást. Most, hogy ezt így összefoglaltam, és ha most ébredsz rá, hogy itt akarsz letelepedni, légy üdvözölve Magyarországon!
