Egyre keményebb időket élünk, de talán egyszer rendeződnek a dolgok. Tegnap Hulk jött, hulla volt, egyem meg a kis szívét, kajáltunk, filmeztünk, ő aludt, én vártam a nyelvvizsgaeredményt, ami baszott megjönni persze. A kajálás és Hulk-alvás között pedig elrejtettem egy kiadós bőgést. Szegény Hulk vállát összesírtam, mert már nagyon ki voltam készülve. De már annyira, hogy alig emlékszem, hogy mi volt pontosan. Én sírtam, ő ölelt, én elfordultam, hogy ne az ő kedves testét sírjam le, ő meg mondta, hogy gyere, sírj nyugodtan a vállamon. (Asszem Jimmyvel járok.) Aztán este még mondta, hogy ha akarom, lemondja a mai napját és itt marad velem, de persze akármennyire is örültem volna neki, az ő helye ma este ott volt ahol van. Remélem nem hallom vissza, hogy ma bekokainozva fetrengett a saját hányásában, miközben egy terhes nőt próbált megcsáklyázni.
Ja, igen, ma hajnalban fel, mert Hulk ment el. Mojruska meg várta, hogy mehessen dolgozni, és ment is. Nagyon jó volt, négyen voltunk, sajnos nem kerestem annyit, mint a mesében, de azért valamennyit igen, ráadásul nagyszerű csapatban, úgyhogy én a mai estét 9 pontra értékelem. Plusz elcsíptem egy olyan buszt, ami nem is jár, csak ma, a Múzeumok Éjszakája miatt, úgyhogy csak egy igen rövid szakaszok kényszerültem taxiba, így a fizetésem egy része is megmaradt, és a káposzta is jóllakott.
