Az emberek elkövetik szüleik hibáit, mert nem okulhatnak abból. Abban nőnek fel, és azt gondolják, hogy ez a helyes, másképpen nem mehet, ezért követik el a szereplők generációról generációra ugyanazokat a hibákat. De honnan is tudhatnák, hogy mi a helyes út, ha senki sem mutatta meg nekik? Mit tehetnének? Tudva levő, hogy a szabály nem ismerete, nem ment fel a szabály alól, de erről a szabályszegésről csak akkor értesülünk, amikor egy újabb feleség lesz öngyilkos, amikor egy újabb gyerek nő fel anya nélkül, amikor egy újabb apuka lesz alkoholista, amikor egy gyerek nem tudja mi az, hogy nőkép vagy mi az, hogy férfikép, amikor a kislánynak nincs aki elmondja, hogy hogy kell használni a szárnyasbetétet, és amikor a kissrácnak senki sem tudja megmutatni, hogy hogy kell borotválkozni. Ki a felelős ezért? Az embernek társ kell, egy egyenrangú társ, akivel nevet, akiben bízik, aki óvja őt, aki szerelemmel néz rá, aki megöleli, aki kívánja és akit kívánhat. A társhoz bizalom, önbizalom, türelem és elfogadás szükséges. És ha a két egyenes párhuzamosan, a végtelen közös cél felé halad, akkor találkoznak. Az évek során - hol előbb, hogy később - mindig vannak buktatók, amik az elváláshoz vezetnek. Ilyenkor tudjuk, hogy a két egyenes csak metszette egymást, és nem egy irányba haladt.
Volt már olyan kapcsolatod, ami nem szakítással végződött?
Az emberek súlyos, végtelenül súlyos, soha jóvá nem tehető hibákat követnek el. Érzéketlenek, meggondolatlanok, felelőtlenek. Elfogadható ez így? Az idő kerekét, azt kéne visszaforgatni! Vagy olyannak születni, akit nem basznak fel a totálisan racionalitásukat vesztett kontrollálhatatlan emberek.
Egyébként tegnap volt adás, kicsit foscsy volt, de ennyi belefér. Aztán jött velem Hulk, aki meg tünemény, és néha el is gondolkodom, hogy hogy lehet velem ilyen jó? Holott tudom, hogy én is jó vagyok vele, és a jóság jóságot szül (csak hogy a címnél maradjak).
Este Kicsikém már szunnyadt édesdeden, de én még mindig csak hánykolódtam. Aznap volt egy különös és misztikus történés. Valaki tönkretesz életeket. Gondolj például olyan durvára, hogy valakit heccből, vagy tévedésből, vagy hanyagságból kirúgnak, aki többé soha nem kaphat munkát, alkesz lesz és csőlakó... Tehát ilyen kemény dolgokra gondolok. Vagy még keményebbekre. Nekem ezen zakatolt az agyam egész este. Hogy milyen egy geci az élet, és hogy miért történhetnek meg mások hibájából ilyen rémületes és mindörökké jóvá tehetetlen dolgok. És erre a kérdésre annyira rápörögtem, és annyira kiidegeltem magam, hogy nem tudtam elaludni. A szerelmem szépségesen aludt mellettem az ágyamban, aki álmában is puszilgat, és nem bírtam lecsukni a szemem.
Úgyhogy felkeltem, fészbúkoltam, és beng, máris meggyütt az álom!
Az egész bejegyzésből csak annyit akartam kihozni, hogy KÖSZÖNÖM FÉSZBÚK!
Jáj, mért vagyok ilyen mérhetetlenül vicces, amikor komoly dolgokról van szó? Lehet, hogy én vagyok Chandler Bing? Á, csaknem.
Egyébként ma volt reggeli, aztán Linikéhez mentem jó kis tesztekért bringával, és hazafelé úgy elkapott az eső, ahogy már régen. Sár előttem, sár utánam. Ja, meg még tegnap Andikával shoppingoltam, és véresre vásároltuk magunkat.
Holnap atomsűrű nap, például megyek klipforgatásra, meg bemutatok egy jó kis narrációt.
Ja, és hogy a legfontosabb történések se maradjanak ki; vettem tegnap egy új cipőt meg strasszokat a körmömre.
