Annyira répgen írtam, hogy már nem tudom, mik voltak.
Az fix, hogy szerdán megvágtam egy anyagot. Meg az is tuti, hogy kedden Bazsikánál aludtam, és aznap nem találkoztam a kicsikémmel. Szerdán este is biztos volt valami, de már a faszom se tudja... De talán Andorral sétálgattunk kicsit Budán, és megállapítottuk, hogy az mennyire durva, hogy kb. tényleg 5 méterre dolgozunk egymástól (én a tévé meg a rádió, ő meg a hangosítás) és arra nincs időnk, hogy csőrözzünk egy kicsit, meg semmire.
Csütörtökön biztosan adás volt. Mentem is be bringával, no, meg ugye nagy búcsú bulika is volt, nagyon jól telt az este, és már többször írhattam volna, de aztán mindig elfelejtettem, hogy - ha még egyáltalán emlékszel - volt régen a Misi, aki miatt sírt a szívem, hát már vagy egy éve lassan over az egész, és tényleg indifferens a dolog, és ez tegnap is előkerült bennem. Mintha semmi sem történt volna soha. Oké, nem csipázom, de le is szarom tulajdonképpen.
Ja, meg Csipiék felvették az új Terézanya kettőt, beszartok, az fix. Mindenki az én hangtechnikus barátomat sztárolta, ezt már szeretem!
Aztán volt nagy mulatás, a kicsikém lefeküdt hamar, mert ő dolgos egyetemi hallgató, nem ér rá csak úgy akármire. De a többiekkel nagyon jól elvoltam, sokat röhögtem, sokkot is kaptam annyit. Érdekes módon, mióta Andorral vagyok többen kezdenek ki velem, mint valaha eddig az egész életemben, és ez elég durva, mert eddig sem volt túl kevés. Úgy látszik ragyogok, kivirágoztam, satöbbi, plusz látják, hogy milyen kurrrva jól megvagyok ezzel a kis szívcsücsökkel, ami tényleg irigylésre méltó. Hát ennyi. Rózsaszínű vagyok.
