Jövök még a jó öreg kirándulással! Pénteken munkácska után ezerrel takarodtam a pályaudvarra, nem mellesleg előtte egy egész éjszakát paráztam azon - szívinfartus- és agyvérzés-közeli állapotban -, hogy MÁV sztrájk-e van ma, de nem volt, és ez bearanyozta a lelkem. Karcsi, Edit, Miki, Gabesz, és még sorolhatnám, de szinte minek is, mert sok a név. Így mentünk le mi, mint egy nagy család. Nagyjából 16-an.
Aztán megérkeztünk, többek ittasak voltak, kevesebbek meg nem. Húsz perc gyaloglás után már ott is voltunk a szálláson, eközben annyira röhögtem, mert Bendegúz akkora sómen, hogy már nekem kellemetlen. Kicsit kritikával illettem nem rég azokat az embereket, kik zoknit vesznek a szandálhoz, meg úgy általában a szandálosdit, és hogy az milyen papis és/vagy napközis (sokkal ordenárébban fogalmaztam, de itt még új vagyok és pár napig disztingválok). Eltelt egy kis idő, majd Bendegúzzal cseverészünk az élet nagy dolgairól, kérdezem miket hozott, hogy ekkora a pakkja, erre beszól egy ilyet: basszus, nem hoztam a szandálomhoz illő zoknit.
Aztán becuccoltunk mind a szobába, Edit, Feri, Karcsi, Ildi, Atti, Józsi, Ádám meg én. Fain.
Este kis dínomdánom, hajnalig nyomtuk. Asszem csak kint a hostel előtt, de elég hangulatos volt, és attól eltekintve, hogy két sípulcsiban fáztam, nem volt hideg.
Reggel fel, hajnalban kicsapkodtuk magunkat az ágyból sírva, mert mentünk a Magyar Televzió regionális stúdiójába, láttam kamerát meg tévét, meg rádióstúdiót (utóbbit soha nem lehet megunni), és konstatáltam, hogy a miénk mekkora fasza ehhez képest. Olyan voltam, mint Amanda a Jó barátokban, amikor belép Chandlerékhez, és azt mondja: Te jó ég, az én lakásom kétszer ekkora!
Aztán pár órát ott szivogattuk magunkba a tudást és a szakmát, majd elindultunk ebédet lőni. Lőttünk is, egy jó kis éttermet találtunk, be is falatoztunk, mint ide Irak.
Aztán még egy laza kávécska, majd a közeli parkban nekiálltunk piknikezni, volt vagy 30 fok, ami - mint az ismeretes, és most kérlek kántáljátok velem - Moirának a riviéra. Úgy lebarnultam már megint, hogy Obama mélységesen szégyellheti magát.
Aztán ott maradtunk a parkban estig, sőt mi több, talán éjfélig is, iszogattunk, dumáltunk, röhögtünk, vinnyogtunk, szokásos dolgok, aztán vissza a hostel elé, ott folytattuk hajnalhasadásig, majd hullafáradtan estem elsőként ágyba - nem csak papírkutya voltam, konkrétan papírfecnihalmaz -, olyan három óra magasságában.
Reggel természetesen nyolckor el kellett hagyni a szobát, de az is lehet, hogy csak kilenckor, de ez nagyjából olyan mindegy, minhta valami tojáshéjszínű vagy törtfehér. Úgyhogy mindenki jó nagy halom mosott szar volt, mentünk a boltba, majd kifundáltuk melyik vonattal megyünk (ebben a témában sokkal jobb úgy szövögetni az álmokat, hogy nincs szrtájk), előtte kis ebédke, kávécska, akármicske, no, meg ugye az elengedhetetlen napozás, és a level2 sütkérezés következménye az lett, hogy bármelyik afroamerikai miniszterelnök elbújhat (szeretnék PC /píszí/ lenni, és minden amerikai miniszterelnököt megemlíteni, de csak egy ilyen szép barna).
Még egy érdekesség. Mihály is jelen volt a rendezvényen, és végre már úgy vagyok vele, mint réges régen, vagyis sehogy. Elvagyok vele, és nem érdekel, és már sosem nézek rá, mint férfira. Ezt is megértük, laza két év, és over!
Viszont újbban elég kapós lettem széles körökben, de erre még nem térnék ki. A kis, kedves négyévvel fiatlabbal azóta sem találkoztam, ez nem hat rám lesújtóan egyelőre. De talán majd csütörtökön egymás útjába sodor bennünket az érkező hidegfront szele!
Kösz, hogy követtél.
Ja, de még a ma! Reggel fel, végre elsőre tudtam mit veszek fel, és amikor már felvettem, és ékszerek, cipő, minden rajtam, há' nem leöntöttem kávéval? Dehogynem! Meg klaviatúrát is. De él mind a két tárgy. Munkácska után Ildivel SCH, oszt ennyi.
