CSÜTÖRTÖK - Nehéz

Ma átjött Hulk olyan egy körül, rendeltünk kaját, aztán ledőltünk, filmeztünk, és egész nap csak öleltük egymást, semmi ruhában az ágyamban, kicsit aludtunk is. Annyira vágyom erre, és legszívesebben megállítottam volna az időt! Annyira nagyszerű, amikor mindenünk összeér, és egész végig csak puszilgatjuk egymást, és ölel és ölelem, és még mindig nem tudok betelni vele. Persze sosem zökkenőmentes semmi, nem lehet mindig tökéletes ez a kapcsolat sem. Sok gondunk van, de azt hiszem én általában jobban szenvedek, mert az én agyam egy paragenerátor. Nem attól félek, hogy elhagy, vagy hogy én elhagyom, csak egyszerűen kicsinál az, hogy sosem tudok betelni újabban. Mindig úgy érzem, hogy ez kevés. És hiába tudom ésszel, hogy örülni kéne annak, ami van, és természetesen örülök is, mindig mondom is neki, hogy milyen jó, hogy itt van, milyen jó hogy vele vagyok, de mégis sokszor sírnék, hogy alig vagyunk együtt. Ma viccesen beszélgettünk arról, hogy milyen lenne, ha összeköltöznénk. Persze ez nem komoly, meg hát erre mostanában nem is nagyon lesz lehetőség, de azt hiszem, vágyom erre. Hogy reggelente reggelit csináljak neki, hogy minden este mellé feküdjek, hogy egész éjjel összekulcsolt kézzel és lábbal aludjunk, hogy reggel az édes szuszogását hallgassam, és mikor kinyitom a szemem, ő fölém hajolva néz engem.
Mostanában megint vannak szorongásaim. Nem is tudom miért. Jó sokáig nem volt most semmi. De újabban megint. Úgy érzem, hogy el fogom szúrni, nagyon félek ettől. Tudom, hogy mindennél jobban szeret, tudom, hogy a tőle telhető legjobban bánik velem, de néha úgy érzem, hogy nekem más kell, mit amit ő nyújtani tud. Néha mondom neki, hogy mire és miképpen vágynék, kicsit több izgalomra, spontaneitásra, tervezésre, meglepetésre, kalandokra. És ilyenkor attól félek, hogy valamit csak azért csinál, mert nekem akar kedvezni, vagy nem akar megbántani, és nem azért mert neki ez eszébe jutott, vagy magától is megtenné. Például arról mesélek neki, hogy milyen isteni szupi tutin esne egy szál virág olykor, és mondjuk másnap hozna egyet, az valahogy nem lenne az igazi. Ezért is félek mesélni a vágyaimról neki. Tudod, milyenek a nők, szeretik, ha a férfiak kitalálják a gondolataikat, ha elkápráztatják őket, és nekem ez hiányzik. Ő valahogy nem ilyen típus. Én tele vagyok ezer ötlettel, tele vagyok ezer kalanddal, és száz programot tudnék sorolni fejből, amivel meg tudnám lepni. És én is erre vágyom. Nagyon. Szóval sok szempontból többet ad, mint valaha bármi és bárki ebben az életben, pedig tudom, hogy eddig sem fukarkodott velem az élet, ugyanakkor csomó vágyam kielégítetlen marad.
Egy kapcsolat nem gyerekmese. Sokan azt hiszik, hogy elég a szerelem, elég a jó szex, és kész. De ez balgaság. Száz és száz tényezője van egy boldog kapcsolatnak. Hulk előtt azt hittem, egy olyan társra vágyom csupán, aki vicces, okos, helyes és ápolt. De Hulk mellett rájöttem, hogy ezer más dologra is vágytam. Bazsi azt mondta, hogy az igazit nem megtaláljuk egyszercsak a semmiből, hanem azzá válik valaki szép lassan. Ahogy rájössz, hogy mennyi minden jó vele. Például mindig meleg a keze, és tudja, hogy milyen fázós vagyok, és mindig a derekemra teszi a meleg kezét. Ez egy igazi kis apróság, de már csak a gondolatától is képes vagyok elérzékenyülni. Jól nevelt, sosem fél a kötelezettségektől, örömmel eljött velem a családi banzájokra, támogat mindenben, bókol, és amikor csak teheti velem van.
Ugyanakkor olyan kis szeleburdi, elfelejt szülinapot, névnapot, előre megbeszélt programokat, és nem azért mert bunkó, hanem mert ő ilyen.
Egy jól működő kapcsolatban nagyon fontos, hogy toleráns legyél. Nyilván különbözőek vagyunk, hisz csak akkor lennénk egyformák, ha ő én lenne vagy én ő, amiben - lássuk be - kevés izgalom rejlik. Szóval persze egymáshoz csiszolódunk, tudom ő mit szeret, mit nem szeret, tudok és tud változni, de valamiben egyikünk sem tud. És akkor van szükség mérhetetlen empátiára és toleranciára, különben csak halálra idegesítenénk magunkat. Én páldául aggódom érte, ha hosszú órákig vezet, ő ezt tudja, és mindig ír nekem, ha megérkezik. Magától nem írna. Csak azért ír, hogy engem megnyugtasson. Szóval én vagyok az, aki mikor elutazom egy hétre, azt mondom neki, nagyon fogsz hiányozni. Ő is így gondolja pontosan annyira, mint én, de ő azt mondja, egy hét múlva hazajössz, és isteni lesz újra!
Szóval azt hiszem, rájöttem, hogy én elég pesszimista vagyok, amit nem gondoltam volna eddig. De igazából mindig könnyebben ment a legrosszabbakra gondolni. Persze ő nem ad erre okot, nem is vagyok bizonytalan az érzéseimben és az ő érzéseiben sem.
Csak egy kicsit másra vágyom, mint amit ő adni tud.
Abban bízom, hogy ha végre lefut ez a június, valahogy visszazökkenünk egy rendes kerékvágásba. Ahol istenieket alszunk együtt, párszor még korán se kell kelni, együtt főzünk, mulatunk, reggel együtt a munkába, iskolába, ki merre lát, hogy aztán este a langyos szélben sétáljunk egyet még mielőtt hazamennénk lefeküdni.
Nagyon kell már a munka. Volt most egy parányi, de az semmiség, és főleg egyszeri. De azért nagyon bírtam. Biztos nem lenne ennyi időm agyalni, ha dolgoznék. Többek közt ezért is nagyon jó lenne már egy fix munkaidős meló. Érted, itthon ülök, vagy a barátaimmal csacsorászom, vagy éppen Hulkkal vagyok, de a legrosszabb, amikor egész nap otthon, és más dolgom sincs, mint arról fantáziálni, hogy Hulkkal mikor találkozom. Folyton csak várok. Ez nem állapot. És eközben meg tervezek mást, csinálok minden mást, de valahogy amikor egyedül vagyok itthon, csak arra vágyom, hogy vele legyek. Ő meg vizsgaidőszak, néha este meló, én meg reszelgetem a körmöm és hülyeségeket beszélek.